A Macher Kft. a legjobbak között

2015. november 27.

A székesfehérvári Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. kiérdemelte a legjobb munkahely bizonyÍtványt, az Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég felmérése alapján. Idén 16 magyarországi vállalat kapott “legjobb munkahely” bizonyítványt, a díjakat szerdán Budapesten adták át. Tisztességes bánásmód, teljesítményarányos fizetés, jó szó és „elérhető” felső vezető – ez kell a magyarnak, hogy boldog legyen a munkahelyén.

Vannak vállalatok, amelyek élen járnak a jó gyakorlatokban, és elmondhatják, hogy dolgozóik elégedettebbek és elkötelezettebbek a magyar átlagnál. Az iparági győztesek között a termelővállalatok kategóriájában a székesfehérvári Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. nyerte az elismerést. A Hewitt és a Világgazdaság című szaklap idén 8. alkalommal kereste az ország legjobb munkahelyeit, 30 ezer munkavállalót és 650 felsővezetőt megkérdezve.

A sikeres cégek nemcsak a jó terméknek köszönhetik eredményeiket, de attól igazán hatékony, ha a dolgozók jól érzik magukat munkahelyükön. A megmérettetésen azon cégek indulhattak, amelyek legalább két éve jelen vannak Magyarországon, és minimum 50 főt foglalkoztatnak teljes állásban.
A díjátadón a tizenöt legjobbat díjazták három kategóriában, iparági győztest öt szakirányban hirdettek, valamint öt-öt céget díjaztak a kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati kategóriában. A termelővállalatok kategóriáját a székesfehérvári Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. érdemelte ki.tn9_52853-img_3101

forrás