A repülőiparnak is dolgoznak – 20 éves a családi vállalkozás

2012. január 20.

Székesfehérvár – A repülőipari beszállítók kis létszámú, elit klubjának tagja lett a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. Ezt a cég alapításának húszéves jubileumán jelentették be.

Azzal, hogy a Macher Kft. alkalmassá vált a repülőipari beszállításra is, új piaci lehetőségek nyíltak meg a fehérvári társaság előtt – jelentette be Macher Endréné ügyvezető igazgató a cég megalapításának huszadik évfordulója alkalmával. Egy álom és a kényszer találkozott akkor, amikor 1991-ben férjével elhatározták, hogy vállalkozásba kezdenek – fogalmazott a kezdetekről szólva Macher Endréné. Ők mindketten munkanélküliek voltak, ugyanakkor férje nagybátyja, Macher János, akit a háború után telepítettek ki Németországba, arról álmodozott, hogy egyszer visszatér hazánkba. A cég bérmunkával kezdte, később megvásárolták az alapanyagot és a gépeket.

A jelenleg csaknem száz főt foglalkoztató, az idei évre 800 milliós árbevételt tervező családi vállalkozás a folyamatos tanulás és innováció révén jutott előre. Voltak nehézségei, ám a 2008-ban kezdődött válságból nyertesen került ki: bővítették a gyártócsarnokot és a létszámot is. A cég hagyományosan legfontosabb piaca Németország, de a bankbiztonság-technika terén betört Franciaországba, illetve Dániába is. A nehezen bevehető Svájba a nyomdaipar számára szállítanak szerelt elektronikai egységeket. A repülőipar előírásai szigorúak, amelyeknek csak néhány tucat hazai cég felel meg. Így például másfél óráig állja a tüzet a Macher Kft. szerverszobája, amelynek tükörszimmetrikus párja a fővárosban található.

forrás