Folytatódik a KÉPES Program

2014. március 30.

Az idei évben is folytatódik a KÉPES Közösségi Értékteremtő Program. Ennek keretében helyi vállalatok és az önkormányzat közösen tűztek ki olyan célokat, amelyek a helyi közösséget segítik.

Az idei évben öt óvoda vizesblokkjait újítják fel. A mintegy hetvenmilliós munkát a Városgondnokság szakemberei tavasszal kezdik az Árpád Úti, a Napsugár és a Püspökkertvárosi Óvodában. Nyáron a Rákóczi Utcai és a Vízivárosi Óvodában folytatódnak a felújítások.

Eddig 17 cég döntött úgy, hogy majd 13 millió forintot biztosít a program folytatásához, amelyet ugyanennyivel kipótolt az önkormányzat, valamint összekapcsolta ezeket a célokat az idei költségvetésben egyébként is szereplő intézményfelújításokkal, és így közel 30 vizesblokk újulhat meg 2014-ben öt fehérvári óvodában.

A Közösségi Értékteremtő Programban a Macher Kft idén is részt vesz.